Debrecen, az ország második legnagyobb és legnépesebb városa, az ország keleti részén fekszik, 30-km-re a román határtól, Budapesttől 230 km-re. Területe: 461,65 km2. Lakossága 215 ezer fő, de a városban folyamatosan mintegy 300 ezer ember lakik, hiszen az ország legnagyobb és legrégebben, 1538 óta folyamatosan működő egyetemének hallgatói csak kis arányban helyiek, ugyanúgy, ahogy a mintegy harminc középiskola diákjainak egy része sem, illetve a mintegy 20–30 ezer turista, aki folyamatosan fluktuálva a városban tartózkodik. Debrecen megközelíthető az
M3-as, majd az M35-ös autópályákon. Budapesttel a 4-es számú főútvonal szintén összeköti. Több irányból érkezik a vasút is. Ezen kívül itt található Magyarország egyik nemzetközi repülőtere, ami mind személy-, mind teherforgalmat bonyolít le már az 1900-as évek eleje óta.
Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia. Talán ez is hozzájárult a polgárok nyitott gondolkodásához, ami előkészítette az utat a reformáció számára. A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. Ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával. A 16. század közepén már a város teljes lakossága protestáns. Így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. 1715-ben pedig visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna székesegyházat. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak.
A város gyorsan fejlődött, de konzervatizmusát mindig megtartotta. A történelem úgy hozta, hogy az utóbbi két évszázadban kétszer is meghatározó szerepet játszhatott Magyarország történetében. Először 1849 januárjában lett az ország fővárosa. 1849 áprilisában Kossuth a debreceni Református Kollégium oratóriumában mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét.
Hazai és külföldi emberekben sokszor felmerült már a kérdés, hogy olyan természeti környezetben, ahol Debrecen fekszik, hogyan alakulhatott ki már a kora középkorban egy jelentős település. Természetesen a város kialakulásának és fejlődésének a múltban megvoltak az erőforrásai és földrajzi alapjai. A tájhatár, ahol Debrecen fekszik, máshol is fontos szerepet játszott már települések kialakulásában. A tájhatáron fekvő településeknek általában gyorsabb volt a fejlődésük is, mint azoknak, amelyek egy-egy tájon helyezkedtek el. Közel volt a felszínhez a jó minőségű talajvíz, és a várost körülvevő hatalmas erdőségekből biztosítani lehetett a szükséges faanyagot. A földművelés és az állattenyésztés számára mind kitűnő lehetőséget biztosított a hajdúsági lösz és a Hortobágy szikes pusztái, ahol a város polgárai állataikat legeltették. Ezenkívül Debrecen fontos, a Felvidéket Erdéllyel összekötő kereskedelmi útvonalon feküdt, aminek az előnyeit a város ki is használta.
Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül az ország egyik fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja.
Debrecen mára Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városává vált.
Látnivalók
- Debreceni Református Nagytemplom
- Debreceni Református Kollégium
- Debreceni Református Kistemplom
- Debreceni Megyeháza
- Debreceni Városháza
- Debreceni Egyetem
- Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola
- Szent Anna székesegyház
- Divinus Hotel - 5 csillagos szálloda wellness szolgáltatással
- Régiposta étterem
- Nagyerdő (gyógyfürdővel, kis tóval, állatkerttel, vidámparkkal, az egyetem főépületével)
- Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont
- Déri Múzeum (gazdag gyűjtemény, többek között Munkácsy Mihály festményei; ókori egyiptomi gyűjtemény)
- Virágkarnevál minden évben augusztus 20-án
- A Debreceni Református Kollégium Múzeuma (könyvtár, képtár, iskolatörténet)
- Delizsánsz Kiállítóterem
- Holló László Emlékmúzeum
- Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum
- Zsuzsi Erdei Vasút
- Állatkert
- Kölcsey Központ - Kelet-Magyarország legnagyobb és legmodernebb kongresszusi központja. Itt található többek közt a 4 csillagos Lycium szálloda és a MODEM
- Valamint Debrecen közelében számtalan gyógyfürdő,kirándulási lehetőség és egy golfpálya is található
 |
|  |
| Csokonai Színház | Nagytemplom | Debreceni Egyetem
|
 |  | |
| Virágkarnevál | Református Kollégium | Aquaticum fürdő
|